5600 Békéscsaba, Dr. Becsey Oszkár u. 1.

Dr. Ágoston Dóra PhD

Bőrgyógyász szakorvos

Dr. Ágoston Dóra, PhD. Bőrgyógyász-, nemigyógyász, kozmetológus szakorvos vagyok.

1988.04.17-én születtem Kiskunfélegyházán.

Középfokú tanulmányaimat a Móra Ferenc Gimnázium emelt idegennyelvi osztályában végeztem. Angolul és románul középfokon beszélek és írok.

Egy gyermekkori bőrgyógyászati kezelést követően döntöttem úgy, hogy a bőrgyógyászatot szeretném hivatásomul választani.

Orvosi alapképzésben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szereztem diplomát 2012-ben.

A diploma megszerzését követően az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben helyezkedtem el bőrgyógyász rezidensként, de teljes bőrgyógyászati képzésemet 2013-tól a Szegedi Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikán töltöttem, ahol azóta is részmunkaidőben dolgozom. A klinikán széles körű ismereteket szereztem a bőrgyógyászat minden szegmenséről.

Az egyetemi évek óta rendszeresen végzek tudományos munkát. 2012-ben első helyezést értem el a helyi Tudományos Diákköri Konferencián.

Főbb kutatási területeim: a daylight fotodinámiás terápia és a kálcium elektroporáció. Eredményeinket több nemzetközi és hazai folyóirat is publikálta: https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10056780

2014-ben legjobb előadásnak választották a daylight PDT alkalmazásával szerzett kezdeti tapasztalatainkról szóló előadásom a Magyar Dematológiai Társaság Nagygyűlésén.

2016 óta az ECT munkacsoport tagja vagyok.

2022-ben a „Merkel sejtes karcinóma multimodális kezelési lehetőségei” címen megjelent közleményem, a Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle 2022. évi legjobb terápiás közlemény nívódíját nyerte a szerkesztőbizottság szavazata alapján.

Számos hazai és nemzetközi konferencia résztvevője és előadója, illetve a Magyar Dermatológiai Társaság és az EADV (European Academy of Dermatology and Venereology) tagja vagyok.

A PhD fokozatom 2023 novemberében szereztem.

Három kisgyermek boldog édesanyja vagyok.
 

Rendelési idő:
Hétfő: 14:00 - 20:00
Szerda: 9:00 - 20:00